Török, magyar, svéd édességek és más finomságok, amiknek senki nem tud ellenállni...

2013. március 20., szerda

Manna Lounge & Étterem - teszt


Ezen a héten, 2013. március 18. és 24. között rendezik meg a 4. Országos Étterem Hetet Budapest és Magyarország vidéki "TOP" éttermeiben. A szokásokhoz híven ezúttal is egységesen 3.300 Ft-ért (szervízdíjat is beleértve) lehet 3 fogásos - étteremtől függően - ebédet vagy vacsorát elfogyasztani.

Sajnos ősszel nem volt lehetőségem eljutni sehova (bár tervbe volt véve), ezért múlt héten Anna barátnőmmel átfutottuk az éttermek listáját, majd a kínált menü alapján a Manna Lounge & Étteremre esett a választásunk. 

 

Hétfőn este  7 órakor megérkezve az előtérben kedvesen fogadtak minket, elvették az esernyőinket, a kabátjainkat két másik pincér segítette le és vitte a ruhatárba, majd az asztalhoz kísértek. Mivel 7 óra tájban még nem volt sok vendég az étteremben, választhattunk, hogy hagyományos asztalhoz, vagy a kényelmesebb fotelekben foglalunk helyet. Végül egy kényelmesebb fehér párnás rattan fotelbe huppantunk le.

Ahogy leültünk, egy negyedik pincér már ott is volt az Étterem Hétre összeállított menüvel, illetve a bor- és itallapokkal. A menün szereplő ételekkel kapcsolatos kérdéseinkre készségesen válaszoltak, maximálisan tájékozottak voltak az egész este folyamán minden fogás elkészítési módjával, hozzávalóival kapcsolatban. 

Annak ellenére, hogy Étterem Hét keretében látogattunk el az étterembe, sok más hellyel ellentétben egyáltalán nem kaptunk kevesebb figyelmet vagy kevésbé udvarias kiszolgálást. Az egyes fogásokra sose kellett sokat várnunk, nem néztük 5 percig se az üres tányérunkat, de nem is kapták fel egyből előlünk, ahogy letettük a villát (Ez nyilván így természetes, de én most azért emelem ki ezt a nem is annyira apróságot, mert nagyon sok étteremben sajnos kevésbé udvariasak a pincérek, ha ebédidőben "csak" ebédmenüt kérsz vagy kuponnal látogatsz el, amit ők hirdetnek meg egyébként. Szóval én nagyra becsülöm, ha egy vendéget mindig vendégként kezelnek.). Néha-néha étkezés közben is odajöttek megkérdezni, mindennel elégedettek vagyunk-e, nincs szükségünk-e valamire, de egyáltalán nem volt tolakodó vagy zavaró a figyelmességük.

Az ételek nagyon finomak voltak, tökéletesen friss és minőségi hozzávalókból elkészítve és ízlésesen tálalva. Ami a mi kedvencünk lett Annával, az a mindkettőnk főételén megtalálható bazsalikomolaj volt, illetve az én külön kedvencem a zölddió mártás volt. A kedves pincér hölgyünket megkérdezve pedig készséggel el is mondta, milyen egyszerű elkészíteni ezeket és hogy milyen fantasztikusan fel lehet velük dobni egy-egy ételt, ráadásul pofonegyszerű őket elkészíteni. Amint odajutok, hozom is hozzá a receptet. :)

A hely enteriőrje is nagyon hangulatos, szeretem az ilyen letisztult designt, mint ami a Manna Lounge & Étterem belső kialakítására jellemző.

Aki kedvet kap, kapott, ITT még megpróbálhat asztalt foglalni akár még most az Étterem Hét keretében is. Mi még Annával biztos vissza fogunk térni, amikor már a teraszra is ki lehet ülni, de akkor már hozzuk a fiúkat is magunkkal. :)

Akkor lássuk végre az általunk választott menüt.

1. Előételek

Anna választása: Grillezett kecskesajt saláta (ld: fent)

Az én választásom: Rucola saláta napon szárított paradicsommal és hántolt parmezánnal


 
2. Főételek
Anna választása: Csirkemell avokádó krémmel és édesburgonya pürével


Az én választásom: Kacsamell birsalmával és a combja káposztás batyuval, zöld dióval



3. Desszertek

A desszert volt az, amit természetesen feleztünk, így mind a két lehetséges opciót kikértük.

Az egyik desszert pisztáciás fehér csokoládé felfújt málna öntettel volt, a másik pedig kókuszos panna cotta erdei bogyós gyümölccsel.



Manna Lounge & Étterem
Cím: 1013 Budapest, Palota út 17.
Telefon: +36 20 9999 188
Nyitvatartás: H-V 12:00-24:00

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Üzemeltető: Blogger.

© 2011 Baklavaria Café, AllRightsReserved.

Designed by ScreenWritersArena