Török, magyar, svéd édességek és más finomságok, amiknek senki nem tud ellenállni...

2012. október 1., hétfő

Spíler, romkocsma 2.0 - teszt



Múlt héten szerdán két barátnőmmel kipróbáltuk a nemrég a Gozsdu Udvarba beköltözött Spílert.

Napközben utánaolvastam kicsit, találtam egy interjút Zsiday Roy-jal a Dining Guide-on, kíváncsi voltam mik voltak az elképzeléseik a hely kialakításakor, illetve, hogy eddig milyen kritikákat kapott. Igaz, ez az interjú még szeptember elején, a Spíler megnyitása előtt készült, de ahogy múlt héten tapasztaltam, az elmondottakat valósították meg.

De miért 2.0? A készített interjúban Roy azt a választ adta: " A romkocsma fogalmat itthon már eléggé részletesen definiálták úttörő romkocsmás kollégáink és ez Budapest egyik vonzerejévé vált. Mi ezt a műfajt szeretnénk tovább vinni, családunk, gasztronómiai hátterünk, nemzetközi tapasztalataink, szemléletünk és világlátásunk alapján. Ezért 2.0.

Mivel a Spíler csapata mögött nagy múltú gasztronómiai tapasztalat áll, hiszen övéké a Pest-Buda Vendéglő, a 21 és a Café Pierot, a Spílerben is nagy hangsúlyt fektetnek az étlap tartalmára. Helyet kaptak rajta kézműves magyar sörök (pl. Békésszentandrási szilvás sőr), fatüzelésű kemencében sült kenyérlángosok (amelyet legalább 5-6 féle nem a megszokott különleges feltétekkel kérhetitek), minőségi "streetfood"-ok, sültkrumpli, fűszeres steakburgonya, "igazi szaftos hambburgerek házi buciban" és falatkák (pl. nyársra szúrt rákfalatkák pikáns szószban, csirkeszárnyak), házi kolbászok stb. A fentiek mellett klasszikus magyar ételek is helyet kaptak az étlapon.


Amit nagyon szeretek egy étteremben vagy bárban és szerencsére a Spílerben is ezt láttam, hogy nyitott konyhában készítik a szakácsok az ételeket, így bárki számára látható, milyen körülmények között,  milyen alapanyagokkal dolgoznak és hogyan kerül a végeredmény a tányérunkra. Csak néhány percig szemléltem a konyhai sürgést-forgást, de azidő alatt egy percre sem állt meg az élet, folyamatosan vágtak, szeltek, sütöttek, tálaltak a szakácsok.


Én ezúttal, tekintettel a candida-diétámra, egy csirkés cézár salátára neveztem be egy limonádéval cukorszirup nélkül, Ildi barátnőm szintén salátázott, de ropogós bacon chips-szel, gyakorlatilag csíkokkal, Zsani pedig nyársra tűzött, pikáns szósszal tálalt rákocskákat rendelt sültkrumplival 1-1 pohár belga meggyes sörrel.

Az adagok nem voltak túl nagyok, de érződött, hogy minőségi friss alapanyagokkal dolgoznak, az én kis csirkedarabkáim tökéletesen voltak fűszerezve és sütve, kívülről szépen megpirultak, de belül nagyon omlós voltak, egyáltalán nem szárították ki őket. (A nem túl tökéletes képekért bocsi, a telefonommal készültek kissé félhomályban..).

Csirkés Cézás saláta
Cézás saláta ropogós bacon chips-szel
Rákocskák pikáns szósszal + sültburgonya a háttérban belga meggyes sörrel
Az un. "éttermi" rész mellett, ahol pincérek szolgálnak fel az asztaloknál, kialakítottak egy önkiszolgálós  klasszikus bár részt is, 17 méteres pulttal!!!, ahol az italfelszolgálás mellett helyet kap a DJ pult is. Hogy milyen is egy igazi Spíler buli itt hétvégén, azt még nem tudom, de azt hiszem, érdemes azt is megnézni egyszer...


Első próbálkozásra nekem nagyon tetszett a hely, az ételekkel-italokkal meg voltunk elégedve, az árak a megszokottak voltak (fejenként kb. 2.000 Ft-ból mind a hárman kijöttünk), igényes, jól öltözött vendégek voltak, de egyáltalán nem volt sznob vagy feszengős hely, kellemes volt a légkör és a felszolgálók is, jól felkészültek voltak a menüt illetően.

Spíler
Cím: Budapest, Király utca 13.
Nyitvatartás: 10:00-01:00

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Üzemeltető: Blogger.

© 2011 Baklavaria Café, AllRightsReserved.

Designed by ScreenWritersArena